Mint minden világszerte, vagy legalábbis széles körben ismert és népszerű ételféleséghez, így a bonbon eredetéhez is többféle mese kapcsolódik. Sokan ismerni vélik a bonbon „igazi” történetét, de valahogy minden anekdota különbözik a többitől.
Annyi bizonyosnak tűnik, a XVII. században élt egy francia marsall, Plessis-Praslin (Plessy-Pralins), aki valamilyen módon kapcsolatba hozható Clément Jaluzot-val, aki vagy cukrász vagy szakács lehetett. Mindössze az nem világos, hogy Jaluzot dolgozott-e Praslinnek, vagy a marsall pusztán alanyi jogon rajongott a cukrász/szakács munkásságáért. Mindenesetre Jaluzot Praslinről nevezett el egy apró édességet, ami ekkor még cukormázzal vastagon bevont mandula volt.
Az egyik történet szerint, a XVII. század végén Regensburgban székelő "örökös birodalmi gyűlés" kísérletet tett a 30 éves háború után majdnem 350 külön állammá széthullott Németország egységes irányítására.
A tanácskozásokban és a heves szócsatában kifáradt államférfiak szükségét érezték egy kis kikapcsolódásnak, amihez természetesen különleges finom étkek is hozzátartoztak. A tanácskozáson francia megfigyelőként Choiseudu Plessis-Praslin marsall is jelen volt uralkodója XIV. Lajos képviseletében. A népes kíséretéhez tartozott a marsall egyik német szakácsa is, aki a nagy tekintélyű gyűlésről "Reichstagskonfekt"-azaz "Birodalmi gyűlés bonbonnak" elnevezett apró édességekkel állt elő. Újításképpen azonban az éppen divatba jött csokoládéval vonta be őket a szakács. A jámbor konyhaművész saját urának igyekezett kedvében járni, ezért Praslin marsallról a "Praliné" nevet adta találmányának.
Egy másik – valószerűtlenebbnek tűnő – történet szerint XIII. Lajos a Bordeaux-i lakosok királyellenes hangulatát próbálta ezekkel az édes finomságokkal enyhíteni.
A legbájosabb „eredetmonda” szerint viszont a XIV. Lajos udvarában bemutatott cukrozott mandula akkora sikert aratott az előkelő hölgyek körében, hogy megízlelése után csak azt mondogatták: Bon! Bon! (tehát: Jó! Jó!), innen hát a bonbon elnevezés.